Segítjük vagy bántjuk egymást?

Nők a munkahelyen

Nők a munkahelyen

Sok nő egy helyen! Ráadásul egy munkahelyen! – mennyi sztereotip gondolat és érzés jelenik meg a fejünkben, e mondatok hallatán? Ami biztos, hogy ezek a sztereotípiák jellemzően nem pozitívak.

De vajon tényleg felőröljük egymás idegeit? Valóban irigykedünk és féltékenyek vagyunk egymásra, kibeszéljük éppen azt, aki nincs ott?

Való igaz sokat beszélünk egymással, egymásról; a saját és a másik új ruhájáról, a problémáinkról, új ismeretségeinkről, a gyerekeinkről, férjünkről, főnökünk jó, vagy éppen rossz hangulatának okairól. Személyes életünket akarva akaratlanul is fokozatosan felfedjük munkatársaink előtt. Ilyenek vagyunk, szociálisan érzékeny, beszélgetős, társas kapcsolatokat ápoló lények.

Ez csak akkor válhat rémtörténetté, ha rosszindulat, gonoszság társul hozzá. Ha mindez nem jelentkezik, akkor jót is teszünk önmagunkkal, hiszen a beszélgetésnek, a problémák megosztásának jótékony stresszoldó hatása van. Amit kiteszünk a közösbe, az már kevéssé gyötör belül, megkönnyebbülünk, empatikus, megnyugtató lelki simogatásokat, segítő ötleteket, megoldásokat is kaphatunk.

Ha azonban megjelenik a gonoszkodás, az irigykedés, és ármánykodás, akkor már nem, hogy nem segítjük egymást, hanem kifejezetten kellemetlen, rossz munkahelyi légkört teremtünk. Megjelennek a támadók és az áldozatok, megjelenik a lelki terror, más néven mobbing.

Bizonyára mindannyian tapasztaltuk, amikor egy személy, vagy egész csoport kipécéz magának valakit, aki valamilyen oknál fogva nem felel meg, vagy nem követi a csoport normáit, valamiben eltér. Nem is kell nagy dolgokra gondolnunk, számtalan esetben elég, ha csinosabb, kedvesebb a másik kolléganő, esetleg szakmailag kiemelkedik a csapatból, az ügyfelek jobban kedvelik, vagy többet ebédel vele főnökünk. Rosszindulat esetén a pletyka rögtön szárnyra kél, az emberi lelkiismeret teljesen megszűnik.

Amikor irigyek vagyunk, szeretnénk ugyanazokat a jellemzőket birtokolni, mint ami a másik kolléganőben megvan. A háttérben az áll, hogy nem önmaguk valóságában szemléljük a dolgokat, hanem a saját énünkre vetítjük, egyfajta tükörként éljük meg, szembesülünk a másik tulajdonságaival. Amennyiben saját önértékelésünk, önbizalmunk alacsony, sokkal nehezebben elviselnünk, hogy a másik kolléganőben látjuk meg a vágyott tulajdonságainkat illetve, nehezebb megélni, azt, hogy mi nem rendelkezünk ezekkel a jellemzőkkel. Sajnos, ha ezt nem tudjuk megfelelően kezelni, akkor hajlamosak vagyunk rosszindulatból cselekedni, a másikat ok nélkül bántani.

Bár az irigykedés mindenkiben létező emberi tulajdonság, nem mindegy, hogy a vágyakat hangsúlyozzuk, vagy a gonosz ellenségeskedés, bántás a célunk.  Az irigység ellen úgy tudunk fellépni, ha saját előnyösebb tulajdonságainkra kezdünk koncentrálni, s esetleg más tulajdonságunkkal felülmúljuk az irigyelt személyt.

„Lelkiismeretünk barátként figyelmeztet, mielőtt bíróként elítélne.” (Stanislaus Leszczynski)

Az oldal elejére