Mosolyunk hatalma

A mosoly hatalma

Kedvesség, vidámság, csábítás

A mosoly mosolyt csal a másik arcára is. Legalább olyan ragályos, mint az ásítás, ám míg az ásító az unalmat, addig a mosolygó ember a kedvességet, vidámságot s a csábítást ígéri.

Ha hisszük, ha nem, amikor valakikre rámosolygunk, szinte feltétlen reflexből visszamosolyog. Ebből következik, ha azt akarjuk, hogy valaki ránk mosolyogjon, nem kell mást tennünk, mint elsőként az illetőre nevetni. Az ismerkedés és a csábítás ezzel el is kezdődhet. Gondoljunk csak bele mennyivel szimpatikusabb számunkra az a férfi - és a férfiak számára az a nő, - aki mosolyogva közelít. Érdeklődés, kedvesség, pozitív viszonyulás a másikhoz. Ez az, ami sugárzik belőlünk.

A mosoly jóformán egyetlen arcizom szájszegletből való felhúzása, ami a szemünket is mosolygóssá varázsolja. Jót tesz a léleknek, immunerősítő szerepe már régóta ismert. A mosoly velünk született képesség, ami felemelő, ha spontán íródik arcunkra. Ám játszhatunk is vele.

Bizonyára tudjuk, hogy többféle mosoly létezik, s tudatosan is képesek vagyunk mosolyt varázsolni arcunkra. Bár a tudatosan eldöntött mosoly a kezdeti gyakorlásoknál még talán a vigyorra jobban hasonlít, mégis a sok gyakorlás meghozhatja az eredményt.

Többször hallhattuk már, hogy minden fejben dől el, azaz mi döntjük el, hogy ma mosolygós napunk lesz-e, ma csábítani szeretnénk, vagy mogorván összeszorított szájjal indulunk útnak. Ezért reggel, ha netán bal lábbal kelnénk ki ágyunkból, ne felejtsünk el még otthon tudatosan mosolyogni, hogy munkába menet már a spontán változat legyen arcunkon.
Mosolyunk vonzza a férfiak tekintetét, a mosolynak hatalma van. Gondoljunk csak Marilyn Monroe csábító nevetésére és a férfiak rajongására. Élvezzük ki mi is mosolyunk hatását, kedvesen fogadjuk a visszaköszönő elismerő tekinteteket, fürdőzzünk a bókok tengerében, hagyjuk, hogy mosolyunk beragyogja napunk.

Csábítás szempontjából a spontán és a kissé visszafogott, ám kacér mosoly a legigézőbb. A flörtölés nagymesterei tudják, hogy ha ehhez még szempilla rebegtetés, igéző tekintet párosul, nincs az a férfit, akit ne tudnánk bevonni a csábítás játékába.

Ne feledjük! Mosollyal arcunkon bájosabbak, szerethetőbbek vagyunk még magunk számára is. A reggeli tükör is felvidul, ha rámosolygunk!

Az oldal elejére