Gondolataink ereje…

Gondolataink ereje

Befolyásoló gondolatok

Furcsa az élet, ki tudja, mit hoz… Ki tudja? – Vajon milyen választ adunk? Saját magunk befolyásoljuk életünket, s ha igen hogyan? Vagy azt gondoljuk, hogy a sors kezében vagyunk?

„Nem tehettem róla”…– hallom sokszor egy szupervízió ülés alkalmával. A férjem a hibás, a feleségem, a főnököm, a barátom, az életkörülményeim, és még ki tudja, ki mindenki lehet hibás rajtam kívül. De ha mindig más a felelős, akkor kinek a kezében van az életünk?

Ha jobban belegondolunk, sorra vehetjük azokat a gondolatokat, amelyek befolyásolták életünket. Ám nem elég, ha csak a gondolatainkat vesszük górcső alá, tegyük meg ezt a hozzájuk kapcsolódó érzéseinkkel, s látni fogjuk, hogy életünk állomásai gondolatban már valamikor megjelentek. Bíztam a gondolatomban? Vagy amikor erősen vágytam valamire, az gondoltam én úgysem kaphatom meg amit szeretnék? Nem érdemlem meg? Nem ma, lehet, hogy egy vagy két éve, vagy több, öt, tíz évvel ezelőtt fordult meg hasonló fejünkben. Lassan hatott, így vagy úgy mozgatta tudatalattinkat, változtatta viselkedésünket, észrevétlenül vagy nagyon is tudatosan irányított bennünket.

Az a gondolat, amely hittel, szándékkal, elköteleződéssel együtt jelenik meg, azaz belső meggyőződésből akarunk valamit, azt a létező összes szervünkkel átéljük. Olyan belső tűz keletkezik, ami a mindent elsöprő erőt testesíti meg, olyan belső energiákat mozgat meg, ami inspirál bennünket a cselekvésre.  Amikor ezt érezzük semmi sem lehetetlen, ezzel az erővel hegyeket mozgathatunk meg, falakat dönthetünk le, átugorhatjuk saját korlátainkat. Mindez cselekvésre kényszerít, a belső hajtóerőnket működésbe hozza, gondolati síkon a lehetőség mezőjében mozgunk, s észlelésünk az összes lehetséges csatornánkon, tettünkön keresztül megjelenik.  A célra koncentrálunk, eggyé válunk az iránnyal, rajta vagyunk utunkon, azon, melyet mi tűztünk ki magunk elé, s amit tetteinkkel taposunk, formálunk, alakítunk.

Jöhet akadály, jöhet gödör, amelybe beleesünk, de erőnk és kitartásunk ott mutatkozik meg, ahogy felállunk és folytatjuk. Ezen az úton tanulunk meg felelősséget vállalni saját tetteinkért, itt nem hibázhat más csak mi. S hibázni is fogunk, többször is, de csak azért, hogy tanuljunk belőle. Saját tapasztalati tanulásunk formál minket. Ekkor már nem tehetjük másra a felelősséget, nem hibáztathatunk mást életünk alakulásáért. De ekkor már nem is lesz erre szükségünk, mert hátra hagyva mások útját, megerősödve, felelősen, saját utunkat járjuk, életünket mi alakítjuk, s tetteink határoznak meg bennünket. S végül így elérjük azt, amit szeretnénk.

"Csak a cselekedetekben bízz. Az élet a cselekvés, és nem a szavak szintjén zajlik. Bízz a cselekedetekben." (Alfred Adler)

Az oldal elejére